A kép illusztráció, a termék eltérő lehet.
+ DRS díj/üveg
Az olívalevél és az olívaolaj különlegességével kiegészített ausztrál gin a kísérletező kedvű fogyasztóknak dedikálva.
Származási ország: Ausztrália
Régen nem kóstoltunk már olyan gint, amire felkaptuk volna a fejünket? Akkor bátran tegyünk egy próbát a Four Pillars Olive Leaf Ginnel, hiszen ebben az italban olívalevelet, olívaolajat és még olívalevél teát is alkalmaznak az aromák maximalizálása érdekében.
A boróka mellett a gyártó ráadásul olyan különleges mediterrán fűszerekkel és gyógynövényekkel egészítette ki a párlatot, mint a rozmaring, a babérlevél vagy éppenséggel a koriander, de a citrom és a grapefruit ereje sem hiányzik belőle.
Ezek az összetevők ráadásul már az illatában is megjelennek, de ízhatását az olíva sajátos zamata határozza meg, bár a boróka legalább annyira hangsúlyos, amennyiben azonban elmerülünk a kóstolgatásában, egymás után érkeznek az ízlelőbimbókra a különféle botanikus hatások.
Egy igazán remek gin önmagában, hiszen ízvilága egyáltalán nem szokványos, amennyiben pedig kiismertük a benne lakozó hatásokat, bátran keverhetjük majd koktélokba is, hiszen erős alapjai miatt ott sem okoz csalódást.
Válogasson további díszdobozos termékeinkből!